BOTSWANA PRIVÁT SZAFARI TERVEK
Avagy néhány útvonalterv Botswana felfedezésére
Nem azért, mert ezekkel az előre elkészített szafari programokkal szerintünk baj lenne, egyszerűen azért van ez így, mert pályafutásunk során soha nem készítettünk kettő tökéletes egyforma szafari tervet Világutazóinknak.
Egyik afrikai országba sem. Soha.
Ebből a tényből kiindulva határoztuk el anno épp, hogy csakis privát afrikai szafari programok (és egyéb privát utak) tervezésével fogunk foglalkozni, hiszen ahogy két egyforma Világutazó sincsen, úgy két egyforma elképzelés, vágy és álom sincsen, márpedig ezekből egyenesen következik, hogy kettő egyforma szafari program sincsen.
ügyfélprofiljukat, majd tervezzünk egy pontosan erre
passzoló szafari programot.
Éppen ezért az alábbi kalandokat, kérjük, tekintse amolyan referencia szafariknak, melyeket azért mutatunk be, hogy lássa, lehetőségei szinte végtelenek.
Akármelyik afrikai országba is készüljön, a pár napos szafari programtól az egyhónapos kalandig minden elérhető (de akár hosszabb időszakot is meg tudunk tartalmasan tervezni), akár több országot is kombinálhat, vagy földi szafari kalandokat a repülős szafarival, a klasszikus szafarit a tematikus szafari kalandokkal, és még sorolhatnánk.
Amennyiben érdeklődik valamelyik szafari program iránt, és szívesen befizetne rá, mi először mindenképp az ügyfélprofil elkészítésével kezdjük, csak így vállaljuk az afrikai álom szafari megtervezését, hiszen így tudjuk garantálni, hogy a privát szafari legapróbb részlete is tökéletes lesz az Ön számára. Hogy hangzik mindez?
Néhány szafari terv Botswana legjobb helyeinek felfedezésére
4 napos bush tracker szafari: Kwando Reserve, Botswana
3 éjszaka a Kwando-folyó partján a luxus Lagoon szafari lodge-ban, ahol akár saját teraszáról figyelheti a folyó vadvilágát, kombinálva a klasszikus szavannás szafari kalandokkal. Tapasztalt „bennszülött” nyomolvasók, túravezetők, autentikus szafari kalandok.
Szafari highlights:
Népes oroszlán, leopárd, gepárd és vadkutya állomány / 4*4 klasszikus szafari az afrikai vadonban / gyalogos bozótjárások / hajós szafari nappal és naplemente után / horgász kalandok a Kwando-folyón / off orad kalandok / éjszakai szafari kalandok
4 napos szurikáta szafari a Kalaháriban: Makgadikgadi Pans
Maun városából kisgéppel közelíti meg a Camp Kalahari tábort, mely bozótos, pálmafás, füves területeken található, szemben a Makgadikgadi Pans Nemzeti Parkkal. Errefelé a klasszikus nagyvadas történések ritkák, itt főként a természet megértésére alkalmas aktivitásokat élhetnek át.
Szafari highlights:
Szurikáta-les / quaddal a sós mezőkön / mountain bike szafari / gyalogtúrák / éjszakai megfigyelések / egyéb felfedező öko-túrák
7 napos Botswana szafari: Okavango, Chobe, Moremi & Savuti
Ha csak 1 hete lenne egy Botswana szafari kalandra, és a lehető legváltozatosabb programot szeretné, akkor mi biztosan ezt javasolnánk. Változatos szafari tájak, különleges kalandok, az afrikai vadak széles spektruma – ez mind beleférhet egyetlen hétbe Botswana legszebb helyein.
Szafari highlights:
Okavango delta kenus szafari tradicionális mokoroval / madár-les / gyalogos szafari / horgászás a deltán / afrikai BIG 5 vadak megfigyelése testközelből (oroszlánok, hiénák és egyéb ragadozók) a Savute régióban / járatlan utakon 4*4 szafari terepjárón az afrikai vadonban
7 napos romantikus repülős szafari: Okavango, Savuti & Chobe
Különleges, romantikus repülős szafari Botswana távoli parkjaiba, rezervátumaiba. Meghitt, luxus színvonalat biztosító szafari lodge-ok, változatos tájak, színes állatvilág – a 7 napos szafari ideális választás lehet egy életre szóló nászúthoz.
Szafari highlights:
Repülős szafari / 3 különböző, all inclusive luxus szafari szállás / meghitt szafari nászút / első osztályú szerviz / éjszakai szafari opció / hajós szafari az Okavango-deltán / privát, romantikus piknikek / kenus (tradicionális mokoroval) és motorcsónakos szafari / nagy elefánt & bivaly hordák
11 napos Botswana leopárd szafari: Linyati / Okavango-delta
3 különböző remek szafari lodge, Botswana 2 különböző vidékén, ahol elsősorban afrikai nagyvadakra „mehet” -főként leopárdra -, és a különösen változatos madárvilágot figyelheti meg. Mindezt az Okavango-folyó deltáján elérhető élmények egészítik ki, tökéletes egységet alkotva.
Szafari highlights:
A félelmetes leopárd és közel 500 madárfaj megfigyelése testközelből / meghitt (6-8 sátras), luxus színvonalat garantáló szafari lodge-ok / különleges, minden igényt kielégítő sátras elhelyezés / Botswana távoli helyeinek felfedezése / vizes szafari kalandok
14 napos Best of Namibia & Botswana privát szafari
Fantasztikus, kéthetes szafari Namíbia és Botswana legszebb helyeinek felfedezésével. Igazán változatos, élménydús szafari, különböző kultúrákkal, változatos tájakkal, hihetetlen kalandokkal és életre szóló élményekkel.
Szafari highlights:
Namíbia óriás dűnéinek megmászása / off road sivatagi kalandok / hőlégballon túra / ősi törzsek meglátogatása / alvás a csillagos ég alatt / a sivatag élővilágának megismerése / az ősi busman sziklaművészet megismerése / kenus szafari / elefánt háton utazás és további élmények
15 napos Cape Town, Botswana & Viktoria-vízesés szafari
Nem akármilyen szafari koktélt készítettünk Önnek: a nagyvilági város, óceán part, pingvinek és fókák, hegyek-völgyek-dombok-borvidékek-szavannák-lápvidékek és folyódelták, óriási vízesések mixét, melybe az összetevők mennyiségét az Ön szája íze szerint változtatjuk.
Szafari highlights:
Pezsgőzés a Tábla-hegyen / pingvin, fókakolónia / Cape Peninsula felfedezése / Mandela börtöne / ínyenc vacsorák, üzletek, jazz bárok a Waterfonton / bortúra Dél-Afrika legszebb vidékein / kenus szafari Botswana deltájában / madár-les / gyalogos szafari / Viktória-vízesés
14 napos Botswana magic privát szafari
Botswana legjava van a kéthetes szafari progrmban, Makgadikgadi kiszáradt sós mezeitől kezdve az Okavango-folyó deltájának legkülönlegesebb, állandó vízzel rendelkező helyein át, egészen a Viktória-vízesésig kalandozhat a Világutazó.
Szafari highlights:
Különleges luxus sátras szafari lodge szállások / quadozás a Makgadikgadi Pans sós mezein / fotózás szurikátákkal / öko-túrák a Makgadikgadi területén / kenus, mororcsónakos szafarik az Okavango-deltán / éjszakai szafari kalandok / Viktória vízesés helikopterrel + minden perspektívából
4 napos bush tracker szafari: Kwando Reserve, Botswana
3 éjszaka a Kwando-folyó partján a luxus Lagoon szafari lodge-ban, ahol akár saját teraszáról figyelheti a folyó vadvilágát, kombinálva a klasszikus szavannás szafari kalandokkal. Tapasztalt „bennszülött” nyomolvasók, túravezetők, autentikus szafari kalandok.
Szafari highlights:
Népes oroszlán, leopárd, gepárd és vadkutya állomány / 4*4 klasszikus szafari az afrikai vadonban / gyalogos bozótjárások / hajós szafari nappal és naplemente után / horgász kalandok a Kwando-folyón / off orad kalandok / éjszakai szafari kalandok
15 napos Botswana privát szafari + Mozambique tengerpart
Két különleges szafari lodge, Botswana két különböző arcú, élővilágú területe (Namíbia határ mentén + Chief Island szigeten a másik) egy szafari programon belül, melyek között kis Cessna géppel fog közlekedni, majd az egészet egy Mozambique tengerparti luxus üdülés koronázza – apropó, hány ismerőse jár tmárt Mozambique tengerpartján?
Szafari highlights:
Madár-les igazi ornitológussal / a delta élővilágának felfedezése minden lehetséges eszközön, földről és levegőből / gyalogos szafarik a vadonban / a mokoro kipróbálása / Mozambique üdülés – Anantara Bazaruto Island
Amennyiben ajánlatot szeretne kérni egy Botswana privát szafari megszervezésére,
hívja a + 36 1 273 0782 telefonszámot vagy kattintson az alábbi gombra: