MIÉRT ÉPPEN namíbia?

AVAGY LEGÜTŐSEBB ÉRVEINK EGY NAMÍBIA SZAFARI MELLETT

NAMÍBIA – IJESZTŐ KONKTRASZ 2 SIVATAG KÖZÖTT
Namíbia kétségtelenül a meglepő, néha már-már ijesztő kontrasztok országa. Az országot határoló atlanti partoknál elterülő homokos part és a Kalahári-sivatag megadja az ország fő jellegét, ezért Namíbia elsőre kopár, ijesztő országnak is tűnhet, ahol a szafari alatt inkább főként sivatagos kalandokban lehet részük. Igen, elsőre így tűnik, de szerencsére Namíbia sokkal többet tartogat a szafari szerelmesei számára, mint amit elsőre látunk! Így lesz az ország az ínyenc szafari kalandokra vágyó Világutazók egyik kedvelt célpontja.

NAMÍBIA – AZ IJESZTŐ KONKTRASZTOK ORSZÁGA

Az idők sarán számos kulturális behatás érte Namíbia területeit, voltak itt németek, angolok, és dél-afrikaiak, akik természetesen nyomott hagytak az ország fejlődésében. Mégis, Namíbia
függetlenségének 1990-es elnyerése után indult igazán fejlődésnek, kezdett kialakulni Namíbia saját arca, és indultak meg a legfontosabb befektetések saját magukba, országukba. Ezeknek köszönhetően mára már olyan színes szafari alternatívát kínál Namíbia a Világutazóknak, hogy egyre több ember számára lesz az ország vonzó úti cél egy privát afrikai szafari lebonyolításához.

De mit is kínál pontosan Namíbia a Világutazók számára? Természetesen meg kell említeni a Kalahári-sivatag óriási dűnéit, hiszen mégis csak ezek Namíbia egyik fő látnivalói, itt szafari terepjárójukkal hatalmas buckákat hódíthatnak meg, vagy épp felmászhatnak ezekre, van olyan dűne, ami a 200 magasságot is eléri, de akár a Big Daddyt is meghódíthatja, ami a 325 méteres magasságával a térség legnagyobb dűnéje.
Ennél már csak egy magasabb dűne van a Namíbiai-sivatag egész területén, ami 385 m magas. Ezen a vidéken átélhet klasszikus sivatagi szafari kalandokat, de felemelkedhet a magasba is akár hőlégballonnal, akár repülővel, hogy onnan vegye szemügyre Namíbia e kihalt vidékét, ami bizony a fotózás szerelmeinek egyik álom helyszíne.
Itt mindig nagy élmény megfigyelni, hogy a lehetetlen körülmények között hogyan próbál meg életben maradni néhány növény, és állatfaj. Milyen csodákra képes a természet!

A sivatagi kalandok után a világ második legmélyebb kanyonjának (Fish River Canyon) peremén élvezheti Namíbia melegvízű termálforrásait, meglátogathatja Solitaire városát, ami inkább hasonlít egy vadnyugati filmből vett porfészekhez, mint egy modern 21-ik századi településre, de pont ettől lesz ilyen nagy élmény!
Érdekes Swakopmund és vidéke (már maga Swakopmund is furcsa egy hely), Namíbia atlanti partjainál található Skeleton Cost, vagy Csontváz-part, ami elég beszédes név.
A kietlen sivatagos terület, ahogy eléri a partokat, ahol gyakran hajóroncsok ágaskodnak, település alig – az egész egy szellemvárosnak, szellem országnak tűnik, ami néha már félelmetes hatást kelt.
A Cape Cross területén aztán egy hirtelen vágással meglátogathatja a fóka rezervátumot, melynek területén él nemcsak Namíbia, de a világ egyik legnagyobb Dél-afrikai medvefóka kolóniája.

Damaraland vidéke Namíbia egyik legkülönlegesebb területe, itt a sivatagos területek már kezdenek átmenni kicsit szavannás, fás részekbe, elég kietlen vidék, de kezd a táj zöldülni.
Ez a fekete orrszarvú hazája Namíbia területén, de láthat itt elefántokat, és egyéb afrikai nagyvadakat is, melyeket egy klasszikus szafari során szoktak.

Damaraland vidékén található a Twyfelfontein völgy is, melynek különös szikla képződményei mindenképp megérnek egy látogatást az itt található több-ezer sziklarajzzal együtt,
Ezen a vidéken érdekes bennszülött törzseket is meglátogathat, ami garantáltan a Namíbia szafari egyik legérdekesebb kalandja lesz!
Damaraland szomszédságában található az Etosha park, Namíbia középső, északi részén, mely már valóban tényleg a klasszikus szafari helyszínekre hasonlít. A park területén hatalmas sós terület található, az Etosha Pan, mely 130 km hosszú és 50 km széles, erre azt mondják, még az űrből is látszik, akkora!
A medence területén a kihalt területeket néha mocsarasok váltják, kisebb-nagyobb itatóhelyek, ahova az állatok odagyűlnek a szafari kalandorok nagy örömére, kisebb fások és bozótosok is találhatók a vidéken, ahol az afrikai nagyvadak zöme megfordul (elefánt, zebra, zsiráf, oroszlán, leopárd, antilop) szerencsére, ezenfelül 340 madárfaj is él Namíbia e parkjában.

Feltétlenül meg kell említeni még Namíbia területén a Caprivi Strip részt, ami egy szalagszerű terület az ország északi részén, ez Namíbia, Botswana, Angola és Zambia határán található.
A Caprivi területét vízzel az Okavango, Kwando, Chobe és Zambezi folyók látják el vízzel, még pedig bőségesen, így aztán remek hajós szafari kalandokat élhetnek itt át, szafari hajóról figyelhetik meg a terület kifejezetten élénk vízi életét.
A Caprivi területén több kisebb nemzeti park is található, és innen könnyedén eljuthatnak a Chobe-folyó másik partján található Botswana területére, de a Viktória –vízesés is egyszerűen megközelíthető, nem véletlen, hogy a Namíbia szafari programokat gyakran kötik össze ezekkel az afrikai országokkal, látnivalókkal.

Namíbia remek úti cél lehet egy családi szafari lebonyolítására, egyrészt biztonságos, politikailag stabil ország, sok a malária-mentes övezet területén, és persze az izgalmas szafari kaland, amik a gyerkőcöknek nagyon tetszenek. Ráadásul, a szafari lodgeok is fel vannak készülve a családos vendégekre, ami mindig kiemelten fontos szempont, amikor családi szafari tervezésére kérnek fel minket.

Namíbia távoli, világtól elzárt, exkluzív és romantikus szafari lodge-ok gyakran a nászutas párok úticéljai, természetesen azok számára főként, akik a megszokottól valami teljesen eltérő nászútban gondolkodnak, ezért kerül elő a szafari ötlete.
És ha már szafari, akkor Namíbia esetében tényleg az abszolút kuriózum a meghatározó ok, hiszen hány embert ismer Ön, aki nászút gyanánt egy Namíbia szafari programon vett részt?
Akár egy klasszikus vagy épp repülős szervezett szafari, akár úgynevezett self drive szafari az Önök álma, Namíbia ideális lesz az Önök számára is, amennyiben nem a többség által választott szafari úticélra szeretnének menni. Namíbia pont ilyen.

NAMÍBIA – 9 ÉRDEKES ÉS MEGLEPŐ ADAT

  1. Namíbia a második legritkábban lakott ország Mongólia után az egész világon, népsűrűsége 2,5 ember 6 km2.
  2. Az Etosha Nemzeti Park ez egyik legérdekesebb egész Afrikai területén, itt található a veszélyeztetett fekete orrszarvú, Afrika legnagyobb elefántjai és 91 egyéb afrikai emlősfaj
  3. Namíbia Afrika ékköveként is ismert, az öko-turizmus fellegvára, hiszen az ország legnagyobb része pont úgy néz ki ma, mint amilyen több-száz évvel ezelőtt is volt
  4. A Namib-sivatag a világ legöregebb sivataga a maga 80 millió éves korával
  5. A varázslatos Fish River kanyon a világ második legnagyobb kanyonja a Grand Canyon után, Fish River 161 km hosszú, 27 km széles és 550 méter mély, és mintegy 500 mkillió évvel ezelőtt formálódott.
  6. Sossusvlei térségében találhatóak a világ legnagyobb homokdűnéi, egyesek közülük majdnem elérik a 400 méteres magasságot
  7. Dragon”s Breath a világ legnagyobb földalatti tava
  8. Namíbia területén található a legnagyobb szabadon élő gepárd populáció, mely kb. 2.500 – 3.000 egyedből áll
  9. Namíbia területén a napsütéses napok száma meghaladja a háromszázat

NAMÍBIA – UNESCO VILÁGÖRÖKSÉG

  • Twyfelfontein
  • Dél-namíbi dűnetenger

ONLY IN NAMÍBIA – KÜLÖNLEGES SZAFARI ÉLMÉNYEK

  • quad, jeep, hőlégballon és egyéb sivatagi kalandok a világ legnagyobb dűnéin
  • a majdnem teljesen kihalt sivatag élővilágának megfigyelése testközelből 
  • gyalogtúra keretében megfigyelni a fekete orrszarvút természetes élőhelyén 
  • a világ egyik legrégebbi bushman sziklájának több-ezer rajzát fotózni
  • egy nap a Himba bennszülötteknél (nem emberevők, nyugi)

Amennyiben ajánlatot szeretne kérni egy Namíbia privát szafari megszervezésére,
hívja a + 36 1 273 0782 telefonszámot vagy kattintson az alábbi gombra:

Baggio Private Travel Kft. / +36 1 273 0782 / info@baggioprivatetravel.hu / MKEH engedélyszámunk U-00169